December végén Vértestolna környékén jártam több alkalommal – most a fakeresés említésre méltó találataiból válogatok. Az M1-esről letérve a Tarján felé vezető - sajnos elég forgalmas - út állandó izgalomban tartja az embert. Nem is tudom, mi veszélyesebb: a folyamatos "radarozás" a fejjel a kanyargós úton vagy a leállás az arra alkalmatlan helyeken. Autóút és vízfolyás között áll ez a 480 cm körüli tölgy. Mondanom sem kell, ekkora fát már tanácsosabb megmérni, mint az autóból saccolni.
A festői fekvésű Vértestolna valójában a Gerecsében van, így se a Vérteshez, se Tolnához nincs sok köze. Könnyű megtalálni ezt a látványos, 730 cm-es füzet a házaktól kőhajításra.
A fa egyik oldala nem tökéletes...
...de a másik minden igényt kielégít.
A település ellenkező, északnyugati végében, szántó szegélyében 520 cm-es szelídgesztenye. Finoman szólva túl van a fénykorán, gyakorlatilag csak egy nagyobb ága él. A kéreg a törzstől helyenként kezd elválni. Szomorú, mert Komárom-Esztergom megyéből nincs szelídgesztenye-adat a Dendrománián!
A Gyermely-Tarján-Vértestolna közötti autóutak mentén méretes mezei juharok sorakoznak. A maga 362 centiméterével ez a király.
Tornyópusztánál az út menti lepényfa éppen ugyanennyi. A törzse három egymás melletti tag összenövéséből jött létre, vagyis a fa határozottan kétdimenziós. Leginkább Torma Zoli "véleményes" jelzőjét akasztanám rá.
Az úttól talán 100 méterre, bozótos, nehezen megközelíthető helyen egy tölgy koronája tűnik fel a napfényben. Az ilyen fák többnyire nem listásak, ezért nem is fordítottam rá különösebb figyelmet, de azután mégis elindultam felé.
Közelről már látszott, hogy komolyabb fa - 575 cm-es. A helységnév ismerős volt, ezért otthon megnéztem a Dendrománián. Ezt a tölgyet Baranyai Laci találta meg 2011-ben, akkor 545 cm-es volt. Kissé odvasodik, ettől eltekintve jól tartja magát.
Talán 150 méterre a tölgytől öreg, 420 cm-es mezei juhart találtam viszonylag tűrhető állapotban - ez új.
Messzebbről nem feltűnő, ráadásul hirtelen ránézésre fűznek gondoltam.
Az Óév utolsó napján indultunk Eszterrel Vértestolnára, hogy onnan a
piros jelzésen Tatabányára, a Turulhoz menjünk.
Az irdatlan sár és az emelkedő együtt túl soknak bizonyult, én két
bottal is alig tudtam talpon maradni.
Úgy 3,5 km-es örökkévalóságnak tetsző, rémes csúszás-mászás után
jutottunk el a 170 méterrel magasabban fekvő gyönyörű Hajagos-rétre,
amely nem Vértestolnához, hanem Vértesszőlőshöz tartozik.
Már az erdőben is feltűnt egy 219 cm-es barkócafa...
...egy magas, de nem listás csertölgy társaságában.
A réten szemmel láthatólag több is volt ebből a nem túlságosan gyakori
fából. Jellemző rá, hogy a koronában sűrűn és párhuzamosan állnak a
hosszú, vékony ágak, így habitusában kissé a vadkörtére emlékeztet, de
nem olyan sötét - egyszerűen gyönyörűséges, van benne valami légies
harmónia.
Ez a példány a rét szélén 279 cm-es - háttérben az erdő.
Egy másik 227 cm.
Végül a király éppen 300 cm-es, már kissé odvasodó, de amúgy nincs baj vele.
A rét egyik sarkában nagyobb fa tűnt fel, egy tölgy.
Hosszas töprengés-vizsgálódás után kocsánytalan tölgynek ítéltük, amit a
415 méteres tengerszint feletti magasság is megerősíteni látszik. A 484
cm méret így nem okozott csalódást!
Későn indultunk, ideje megkezdeni a visszavonulást. Mindenfelé hollók.
A mohos sziklákat aranyos fodorka díszíti.
Búcsúzzunk a tájtól Vértestolna látképével!
